"Szóval bevallom néked... "? "Nézd csak, tudom, hogy... " A vers szerkezetét nemcsak a közléshelyzet megváltozása tagolja, hanem a két ellentétes világsík, a lent és a fent értékvilága is. A lent prózai – már-már állati, öntudatlan létet idéző ("vakon", "ketrec") – világához képest patetikus, himnikus hangú leírás következik ( "De fönn"). A Logodi utcai éjszakai panoptikum látványa egyszerre groteszk és gyengéd. Az alvó család jellemzésére – "a szájakon lágy álombeli mézek" – szeretetteljes képet rajzol a költő. A környezetrajz ezután sivár és lehangoló képet ad a való világról: "A ház is alszik, holtan és bután, mint majd száz év után, ha összeomlik, gyom virít alóla, s nem sejti senki róla, hogy otthonunk volt-e vagy állat óla. " Az emberi élet kiszolgáltatottságával és mulandóságával szemben az égi csillagvilág az időtlenséget és állandóságot, ugyanakkor a létbe helyezett ember sorsának véletlenszerűségét is jelenti. "s most néznek engem, aki ide estem és állok egy ablakban, Budapesten. "
Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak, úgy érzem én, barátom, hogy a porban, hol lelkek és göröngyök közt botoltam, mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak vendége voltam. Köszönjük, hogy elolvastad a Hajnali részegség költeményt. Mi a véleményed Kosztolányi Dezső írásáról? Írd meg kommentbe!
Mellett�k a cip�j�k, a ruh�juk s �k egy szob�ba z�rva, mint dobozba, melyet �bren sz�p�tnek �lmodozva, de - mondhatom - ha igy re� meredhetsz, minden lak�s olyan, ak�r a ketrec, Egy kelt��ra �tketyeg a cs�ndb�l, s�nt�tva baktat, nyomba felcs�r�mp�l �s az alv�ra sz�l a hars�ny riaszt�: «�bredj a val�ra». A h�z is alszik, holtan �s but�n, mint majd sz�z �v ut�n, ha �sszeomlik, gyom vir�t al�la s nem sejti senki r�la, hogy otthonunk volt-e, vagy �llat �la. De f�nn, bar�tom, ott f�nn a der�s �g, valami tiszta, f�nyes nagyszer�s�g, reszketve �s szil�rdul, mint a h�s�g. Az �gbolt, eg�szen �gy, mint hajdan�ba r�g volt, mint az any�m paplanja, az a k�k folt, mint a v�zfest�k, mely �rk�mra sz�tfolyt, s a csillagok l�lekz� lelke cs�ndesen ragyog a langyos �szi �jjelbe, mely a hideget el�zi, kimondhatatlan messze s oda�t, �k, akik n�zt�k Hannib�l had�t s most n�znek engem, aki ide estem �s �llok egy ablakba, Budapesten. �n nem tudom, mi t�rt�nt v�lem ekkor, de �gy r�mlett, egy sz�rny suhan felettem s fel�m hajol az, amit eltemettem r�g, a gyerekkor.
Egy csipkefátyol látszott, amint a távol homályból gyémántosan aláfoly, egy messze kéklő, pazar belépõ, melyet magára ölt egy drága, szép nő, és rajt egy ékkő behintve fénnyel ezt a tiszta békét, a halovány ég túlvilági kékét, vagy tán egy angyal, aki szűzi szép mozdulattal csillogó fejékét hajába tűzi, és az álomnál csendesebben egy arra ringó könnyűcske hintó mélyébe lebben, s tovább robog kacér mosollyal ebben, aztán amíg vad paripái futnak a farsangosan lángoló Tejutnak, arany konfetti-záporába sok száz batár között, patkójuk fölsziporkáz. Szájtátva álltam, s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van, és most világolt föl értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek. Virradtig maradtam így és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél ezen a földön mily kopott regéket, miféle ringyók rabságába estél, mily kézirat volt fontosabb tenéked, hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél és annyi rest éj, s csak most tûnik szemedbe ez az estély?
KOSZTOL�NYI DEZS�: HAJNALI R�SZEGS�G Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 22. sz�m Elmondan�m ezt n�ked. Ha nem unn�d. M�lt �jszaka - h�romkor - abbahagytam a munk�t. Le is fek�dtem. �m a g�p az agyban z�rg�tt tov�bb, kattogva-z�gva nagyban, csak forgol�dtam d�h�sen az �gyon, nem j�tt az �lom. H�vtam pedig, �gy �s �gy, balga sz�kkal, sz�zig olvasva s m�rges altat�kkal. Az, amit irtam, l�zasan meredt r�m. Izgatta sz�vem negyven cigarett�m. Meg m�s egy�b is. A fekete. Minden. H�t f�lkelek, nem b�nom az eg�szet, s�t�lgatok szob�mba le- f�l, ingben, k�r�ttem a csal�di f�szek, a sz�jakon l�gy, �lombeli m�zek s amint botork�lok itt, mint r�szeg, az ablakon kin�zek. V�rj csak, hogy is kezdjem, hogy magyar�zzam? Te ismered a h�zam s ha eml�kezni tudsz a a h�l�szob�mra, azt is tudhatod, milyen szeg�nyes, elhagyott ilyenkor innen a Logodi-utca, ahol lakom. T�rt otthonokba l�tsz az ablakon. Az emberek feld�ntve �s vakon v�zszintesen fek�sznek s megfordul� szem�k kancs�tva n�z sz�t k�d�be csalf�n csillog� esz�knek, mert a mindennapos agy-v�rszeg�nys�g borult re�juk.
A látványból kiinduló látomást, az égi-éji bál ünnepi forgatagát gyermeki rácsodálkozással szemlélve a végtelenség és teljesség fel- és megismerése következik. A természet varázsa és a művészet hozta mámor a "régi, nagy titok" megfejtését kínálja. A költemény harmadik, utolsó szerkezeti egységének önmegszólítása szembesülés és számvetés: "hát te mit kerestél ezen a földön... " A végtelen felismerése és az élet végességével való szembenézés az értékteremtés igényét hozza magával. A szépség euforikus látomása, a létezés áhítata az élet gazdag megajándékozottságának élményével tölti el megszólalót. A visszatérő retorikai alakzat ("nézd") segítségével a földi világ helyett ismét a "porba" térünk vissza: a halál bizonyosságán, a félelmen úrrá lenni a létezés különleges, mámorító állapotának felismerésével tudunk. ".., hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szívem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, " A verszárlat a lírai hősből is vendéget csinál.