24 Az Izráeliták pedig, mikor látták azt a férfit, mindnyájan elfutának előle, és igen félnek vala. 25 És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, a ki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben. 26 És szóla Dávid azoknak az embereknek, a kik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, a ki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?! 27 A nép pedig e beszéd szerint felele néki, mondván: Ez történik azzal az emberrel, a ki megöli őt. 28 És meghallá Eliáb az ő nagyobbik testvére, hogy az emberekkel beszéle; és nagyon megharaguvék Eliáb Dávidra, és monda: Miért jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, a mely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet!
26. És szólt Dávid a mellette álló emberekhez, mondván: Mi fog történni azzal az emberrel, aki megveri ama filiszteust és eltávolít gyalázatot Izraeltől? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázta az élő Isten hadsorait? 27. És szólt neki a nép e beszéd szerint, mondván: Így fog történni azon emberrel, aki őt megveri. 28. Midőn hallotta Elíáb, legidősebb testvére, amint beszélt az emberekhez, föllobbant Elíáb haragja Dávid ellen és mondta: Minek is jöttél le és kire hagytad azt a kevés juhot a pusztában? Én ismerem vakmerőségedet és szíved gonoszságát, mert avégett, hogy a háborút lásd, jöttél le! 29. Mondta Dávid: Vajon mit tettem most? Hisz csak beszéd az! 30. És leborult mellőle más oldalra és szólt a beszéd szerint; és választ adott neki a nép az előbbi beszéd szerint. 31. Meghallatszottak a szavak, melyeket beszélt Dávid, elmondták Saul előtt, és elhozatta. 32. És szólt Dávid Sáulhoz: Ne csüggedjen el senkinek a szíve; szolgád majd elmegy és harcol e filiszteussal.
A patak medréből öt sima kavicsot emelt föl, tarsolyába tette, így indult meg a félelmetes óriás felé. Az megállt a közeledő fiú előtt, és rákiáltott: – Eb vagyok-é, hogy bottal jössz ellenem?! És csúf szavakkal káromlotta Izrael istenét, és bizonygatta, hogy Dávid húsát a madaraknak és a vadaknak adja. – Te karddal és lándzsával jössz ellenem – felelte Dávid –, de én a Seregek Urának nevével megyek, akit te kigúnyoltál. Neki nincs szüksége fegyverekre, anélkül is megadhatja a győzelmet! Megindultak egymás felé, Dávid pedig egy követ vett elő a tarsolyából, parittyájába tette, és elhajította. A lapos, éles kő az óriás homlokába hatolt, s Góliát eszméletét vesztve arcra bukott. Dávid odafutott, kihúzta ellenfelének hatalmas kardját, és azzal vágta le a fejét. Amint látták a filiszteusok, hogy vitézük elesett, megrettentek, és menekülésre fogták a dolgot. Izrael serege pedig űzőbe vette őket, és teméntelen sokat levágtak közülük; Saarájimtól Gátig és Ekronig a filiszteusok holttetemei borították be az utakat.