A cégeknél, gyárakban, közösségekben általában elfogadják egymást az emberek, magyarok és menekültek, a cégvezetők kiemelik, hogy nem tapasztaltak rasszista jellegű atrocitásokat, incidenseket. Aziz, egy ghánai menekült, aki már 2015-től itt él, azt mondja, ha valakitől negatívumokat tapasztal, nem törődik vele, ott hagyja az illetőt, és igyekszik azokkal kommunikálni, oda fordulni, ahol pozitív élmények érik. Ő egyébként Győrben dolgozott, hamar munkát szerzett, mert már a vámosszabadi nyílt menekültszálláson el tudott kezdeni munkát keresni. Most Budapesten él, mert a CEU-n üzleti asszisztensnek tanul. A kommunikáció létező gond a menekült és magyar munkavállalók között: van, hogy a menekült tud angolul, de a mi gyári munkásaink nem, és nem könnyű elvegyülni, munka után elmenni valahova. De a menekültek általában társaságban mennek el dolgozni, 2-3 ember együtt jelentkezik, legalább egymás között tudnak beszélni. A cégeknél is igyekeznek: meghívják a menekülteket a karácsonyi bulikba, vagy főzni hívják őket, hogy hazájuk gasztronómiájának bemutatásával találjanak kapcsolódási pontot.
A legjobb művei esetében egy percig sem érezzük azt, hogy "de hiszen ezt már ismerem", mindig úgy sikerül rátapintani a belső félelmeinkre, hogy bár jól tudjuk, mi történik, mégis halálra rémülünk. A Kedvencek temetője a halál elfogadásáról, egészen pontosan annak lehetetlenségéről (is) szól. Az élők számára a veszteség nem csupán elviselhetetlen, de meg sem magyarázható. Olyan űr marad bennünk, amit csak a természetfeletti erők segítségével tudunk kitölteni, legyen az a vallás, vagy épp egy misztikus temető, ami a legenda szerint visszahozza a halottat az élők közé. Előbbi hozhat megnyugvást, hiszen a halált az élet részévé teszi, utóbbi pont fordítva működik, a gonosz erők kilépnek a sírból, és az életet teszik a halál részévé. Ez történik a Creed családdal is. A nagyváros, Boston zajából egy távoli faluba, annak is egy kihalt, erdőszéli szegletébe költöznek, nyugalom és béke helyett azonban valami egészen hátborzongató várja őket. Az egyik alapvető King-trükköt – vagyis a kisvárosi békét kereső emberek csalódását – azonnal követi egy másik, nevezetesen a szereplők terhelt előélete.
Thaiföldön még csak-csak kihasználták a maradék vonal egy rövidke kis szakaszát, a burmai oldalon viszont minden az enyészeté lett. A 90-es években egyre komolyabb érdeklődés mutatkozott meg a túlélő hadifoglyok és főleg leszármazottaik részéről, megpróbálták feltárni és ismertté tenni a történelemnek ezt a feledésbe merült szegletét. Ezekre a törekvésekre a turizmusra egyébként is fogékony Thaiföld nyitottan reagált, a Kwai-folyó (egyébként meglehetősen mindennapos látványt nyújtó) hídja turistalátványossággá lépett elő. Nem messze tőle az áldozatok temetőjét is szépen rendbe hozták, a Pokoltűz bevágásnál – ahol már sínek sincsenek, csak a csupasz szikla tanúskodik a történetéről – múzeumot nyitottak. A Kwai-folyó hídjától nem messze a sínek egy sziklafalra tapasztott faállványzaton nyugszanak, ez a szakasz, a Wampo viadukt, mint vasúti atrakció lett felavatva. A felújítva szót akartam használni a felavatva helyett, de az nem állta volna meg igazán a helyét. A látványosság, mintegy látványpékség funkciónál; tetszetős és drága, de a beltartalma, na az teljes egészében hiányzik.
Piros, V8-as sportkocsit kapott 1980-ban egy amerikai nagymama, ez a Corvette már két évtizede garázsban áll. Hagyományos vagy rosszul írt, esetleg vicces autóhirdetésből sok van, de aranyos történet ritkán bújik meg egy autó eladása mögött. Ebben az esetben viszont épp ilyennel van dolgunk. A hirdető elmondása szerint a tűzpiros Chevrolet Corvette a nagymamájáé volt. A nagyiról még annyi tudható, hogy nyugdíjas éveire egy ezüst Volvo 240-es kombit szeretett volna, mert az ő olvasatában az egy tisztességesen élt élet jelképe. Mégis pihent egy piros sportautó a garázsában. Az 1980 Chevrolet Corvette-et férje vásárolta neki és az eladó megemlíti, nehezére esik elképzelni azt, hogy nagymamája magassarkú cipőben és bőrkabátban bepattan a vörös Corvette-be és nagy gázzal elhajt. A REDROZE, tehát piros rózsa rendszámú autóval nem sokszor történhetett ilyesmi, hiszen csupán 57 740 kilométer van az órájában. A piros fényezéshez piros belsőt választottak, ami igazán merész összeállítás. Az autó két évtizeden állt a garázsban, így az állapota is ennek megfelelő.
Csodás kertek, barátságos szomszédok, gyönyörű és hatalmas házak, mesés hangulatú külvárosi környék. Ez az, ami leginkább jellemzi a Lila Akác közt. Itt élnek Ők, a Született feleségek, férjeikkel, vagy éppenséggel férjeik nélkül. Az idilli, boldogsággal átszőtt utcában azonban, nem minden az, aminek látszik. Boldog feleségek, elégedett férjek, igazi családanyák, remek háziasszonyok és odaadó szeretők – legalábbis ez az, amit mutatni szeretnének ezek a kedves emberek a külvilág számára. De vajon mi rejlik a felszín alatt? Minden bizonnyal ezer titok. Az egyik ilyen titok például az is, hogy miért is vetett véget az életének egy átlagos reggelen Mary Alice Young. A Született feleségek között ott van még Lynette Scavo, aki karrierje csúcsán járva döntött úgy, hogy feladja munkáját és főállású anya lesz. De vajon valóban annyira boldog és elégedett a négy gyermeke és a férje, Tom Scavo mellett, mint amennyire azt ő mutatja? Szintén a Lila Akác közben él Gabrielle Solis is. Gabinak igazán nincs oka panaszra, hiszen egy gazdag és jóképű férje van.